Kalocsa, a paprikaváros

Kalocsa, a paprikaváros
Lakosok száma: 18 034 fő
Státusa: város
Telefon körzetszám: 78

Polgármesteri hivatal adatai

Cím: 6300 Kalocsa, Szent István király u. 35.
Telefon: (78) 461-166

Leírás Kedvencekhez Nyomtatás

Az ízletes kalocsai paprika igazi hungarikum, világszerte ismert finomság.


Kalocsa város Bács-Kiskun megyében, a Kalocsai kistérségben, a Duna közelében. A város egyike a négy magyarországi római katolikus érseki székhelynek. Legnevezetesebb épületei közé tartoznak a Kalocsai Főszékesegyház, az érseki palota és a csillagászati obszervatórium.

Kalocsa körülbelül egyidős a magyar állammal. A honfoglalás után Árpád fejedelem szálláshelye volt, egyes kutatások azt igazolják, hogy Gézáig ez a település volt a fejedelmek székhelye. A mai Kalocsai Érsekséget I. István király alapította 1001-ben, amikor az esztergomit is. Első érseke a királyi koronát hozó Asztrik apát volt. Kalocsa már 1011-ben szabad királyi város lett.

Első temploma is a 11. század elején épült. Miután összevonták az egyházmegyét a Szerémi Görög Püspökséggel, melynek székhelye Bács volt a város jelentősége kissé csökkent. A Tatárjárás teljesen elpusztította, elnéptelenítette a környéket, magában a városban is sok gondot okozott, elpusztította az ország egyik legnagyobb templomát. IV. Béla rendeletére a város hatalmas erődítményt kapott, ami hosszú időre megváltoztatta a város életét.

A későbbi érsekek közül Csák Ugrin (érsek 1219 és 1241 között) a tatárok ellen harcolt, Tomori Pál pedig 1526-ban a magyar hadakat vezette a mohácsi csatában. Mindketten elestek. A törökök 1529. augusztus 15-én foglalták el Kalocsát, és teljes egészében lerombolták a várost. A lakók elmenekültek, Kalocsa veszített jelentőségéből. 1602-ben a kálvinista hajdúk rombolták le a várost. Ezután (1602-ben) csak az érseki palotát állították helyre. A törökök 1686. október 13-án hagyták el a várost, és felégették a várát.

Az elkövetkezendő időkben Kalocsa lassan fejlődött. 1875-ben nagy tűzvész pusztított, a vasútvonal pedig a fejlődés szempontjából későn, 1882-ben érte el a várost. Kalocsa az érsek földesúri uralma alatt álló mezőváros volt, 1871 után nagyközséggé alakult, majd 1921-től rendezett tanácsú város lett. Kulturális jelentőségét azonban az érsekeknek köszönhetően mindvégig megőrizte. Az ipari fejlődés az 1960-as években indult meg.

A Kalocsai Királyi Törvényszéki Fogházat (ma: Kalocsai Fegyház és Börtön 1897-ben adták át rendeltetésének.


Forrás: www.wikipedia.hu